
Ajánlatkérőknek
Általánosságban elmondható, hogy - a leggyorsabb eljárásfajták alkalmazása esetén is - az eljárás előkészítésétől a szerződés megkötéséig minimálisan 1 hónap szükséges. A nehézséget az jelenti, hogy a közbeszerzési törvény szabályozása szerint főszabályként nem az ajánlatkérő maga határozza meg, hogy milyen gyorsaságú eljárást kíván lefolytatni, hanem ehelyett a törvény kötelezően kijelöli az alkalmazandó eljárásfajtákat, melyek közül az ajánlatkérő bizonyos feltételek fennállása esetén maga választhat.
Az általános gyakorlat szerint egy-egy eljárás előkészítésétől a szerződés megkötéséig legalább 3 hónap telik el. A határidő szempontjából kockázati tényező, hogy az ajánlatkérő jól definiálta-e a beszerzés tárgyát, a szerződéses feltételeket, ugyanis ezek menet közbeni kiegészítése, módosítása az ajánlattételi határidő meghosszabbításával jár.
Fontos, hogy az ajánlattevők számára egyértelmű és indokolt mértékű rendelkezésekkel, megfelelő nyilatkozatmintákkal segítsük az ajánlattevőket, mivel az ajánlat hibás tartalmú vagy kifejezetten hiányzó részeinek hiánypótlására szánt határidő növeli az elbírálás időtartamát.
Komoly problémát jelenthet a beszerzések tervezésének nehézségéből adódó "ad hoc" felmerülő beszerzések lebonyolítása. Például ha a költségvetési év vége felé megmaradó 300 ezer forintot kíván az ajánlatkérő informatikai eszközökre elkölteni, és az adott év márciusában már hasonló tárgyban volt egy nagy, 30 millió forintot meghaladó beszerzése, akkor köteles a csupán 300 ezer forintos beszerzésére egy hozzávetőlegesen 3 hónapig tartó eljárást lefolytatni?
A válasz nagy valószínűséggel igen lesz!
Úgy érzi készen lesz a szerződés, amikorra Ön szeretné?
Ha igen, akkor: Nézzük, lesz-e más dolga a közbeszerzési eljárás lebonyolítása során?
Ha nem, akkor gondolja át válaszait a következő gyakran felmerülő kérdésekre:
Nem biztos a válaszokban?
Az eljárás időtartamának csökkentésével és a közbeszerzéssel kapcsolatos egyéb kérdéseire is választ kaphat munkatársainktól. Ha úgy érzi, segíthetünk, kérjük, töltse ki az alábbi kérdőívet.
A fenti űrlap kitöltése semmilyen kötelezettséggel nem jár!
Kollégánk hamarosan megkeresi Önt a megadott elérhetőségein.
